- Tűnés az ágyamról, Fluflu!
A sziámi elkényelmesedve nyávogott, s nagy mancsait kábán előremeresztette.
- Lusta dög –korholtam kedvesen, és megsimogattam a pociját. Hálásan a kezemhez dörgölte a fejét.
- Livi Lini? Hol az én egyetlen drága kincsecském? –hallottam a lépcsőfordulón feltipegő Cintia hangját. Megmerevedtem, mikor bedugta túl plasztikáztatott fejét az ajtórésen.
- Mindjárt hat óra Linikém, és még sehogy sem állsz! –csármálta, majd lemondó pillantással mért fel. - Segítsek kicsinosítani a pofikádat?
- Megoldom egyedül is, de nagyon szépen köszönöm – mosolyogtam erőltetetten. –Apa még itt van?
- Jamszííí? –sipította, mire a gyomrom tartalma utat próbált törni kifelé. –Persze, hisz tudod, hogy együtt megyünk a partira.
- Ja, igen –bólintottam automatikusan. – Jó szórakozást!
- Neked is Lini! –tárta szét a karját, majd meggondolta magát, és kisietett a szobából. Sóhajtva hátravetettem magam az ágyon. Kezdett elegem lenni a mostohaanyákból. Röviden kopogtattak. Megfogalmazódott bennem, hogy ha Cintia jött vissza, agyoncsapom a tollpárnámmal, de szerencsére csak apám volt az. Gondterhelt arccal leült mellém az ágyra. Szótlanul bámultunk, én a plafont, ő a földet.
- Na, ideges a nagylány a szülinapi partija előtt? –próbált könnyed lenni.
- Igen, eléggé.
A meghívottaknak körülbelül a felét nem ismerem, szóval jobban tartok attól, hogy valami idegen feltúrja a szobámat, minthogy milyen lesz a hangulat.
- Ugyan, fölösleges! Biztos nagyon cool lesz –csapott a térdemre, mire akaratlanul is elfintorodtam.
- Mióta használod te ezt a szót?
Apám ráncos arcán halvány pír jelent meg.
- Cintia hatás –dünnyögtem rosszmájúan.
- Hagyd abba Olívia! –pirított rám haragosan. - Fogalmad sincs, hogy milyen az életem anyád nélkül!
- Hogy ne tudnám –csattantam fel indulatosan. –Nekem is hiányzik, láthatóan sokkal jobban, mint neked!
Fáradtan beletúrt őszülő hajába.
- Már nagylány vagy, meg kellene értened, hogy az élet…
Ebben a pillanatban nyitott be ismét Cintia. Felvarratott szőke haja a miniszoknyája végéig ért. Dekoltázsába még a vak is mélyen belátott.
- Mulassatok jól! –integettem, mire Cintia incselkedve viszonozta. Apa lemondóan felsóhajtott, majd Cintia után indult. Rossz érzés fogott el, mikor a háta eltűnt a szemem elől. Megráztam magam, majd a szekrényemhez libbentem. Eldöntöttem, hogy jól fogom érezni magam, és ehhez fel kellett húznom a fekete topomat, a farmer rövid nadrágommal. Több helyen kikopott, de pont ebben állt az értéke. Sietnem kellett, mert hat előtt még jön Belinda, a legjobb barátnőm. Rövid fekete hajamat összeborzoltam a kezemmel, a számra vérvörös rúzst kentem, a szememet pedig fekete szemceruzával emeltem ki. Készen álltam a vendégek fogadására. Mivel a ház is kiürült a biztonsági őrök figyelmen kívül hagyásával, elkezdhettem tombolni. A házban lévő tíz óriáshangfalat a maximumra tekertem, és beraktam egy ütősebb zenét. Már csak a világosítást kellett lejjebb kapcsolnom. Eltartott egy kis ideig, hisz egy kastélyban laktam, amíg elértem a konyhából a vendégszobákig egy negyedóra eltelt. Csak három biztonságival futottam össze út közben, valószínűleg a tizenhetedig szülinapom jóvoltából kaptam ilyen nagy engedményt. Nem tehetek róla, hogy apám egyike az ország legbefolyásosabb embereinek. Akármit kérhetnék, megkapnék az anyukámon kívül. Őt már senki sem hozhatja vissza. Szerencsére a kapucsengő nem engedte, hogy ezen elmélkedjek.
Behúztam a barátnőmet az ajtón, és meg nem álltam vele, míg a fürdőszobába nem értünk. Belinda elvigyorodott, miközben felmért.
- Ma is a tróger stílus? –kérdezte, s már neki is látott a táskájában való kutakodásnak.
- Tudod, hogy ez a szexepillem –feleltem mosolyogva, miközben hasonlóan felmértem őt én is. Fekete miniruhát viselt, ami tökéletesen kiemelte kissé anorexiás alakját. –Te se okoztál csalódást, ribikém.
- Tudod, hogy ez a szexepillem –vágott vissza, majd megzörgetett egy kis fehér poros zacskót az orrom előtt.
- Hány gramm? –kérdeztem izgatottan, és kiszedtem a kezéből a marihuánát.
- Kevés –húzta el a száját. – Paul valamiért nagyon be volt tojva. Azt mondta, hogy a nyomában vannak, és egy időre el kell tűnnie.
- Francba! –kiáltottam mérgesen, mire Belinda csak legyintett.
- Manapság minden sarkon találsz dílereket. Most viszont, ha nem haragszol, repülni szeretnék.
Beledugta az ujját a zacskóba, majd az orrához nyomta, és felszívta a port. Szinte azonnal felnevetett.
- Gyerünk, Liv! Még mielőtt a mostohaanyád által verbuvált vendégsereg megérkezik…
Elvigyorodtam.
- Igazad van, csapjuk szét magunkat!
Első szippantásra könnyebb lett a fejem, amíg el nem jutottam a teljes boldogság állapotába. A zenét még feljebb tekertük, majd elkezdtünk körbe-körbe rohangálni.
- Liv, Liv! –lihegte Belinda, mikor végre sikerült belekapaszkodni a térdembe. – Ugye szeretsz?
- Imádlak Belinda –nevettem fel, de ő makacsul rángatni kezdte a sortomat.
- Ha meghalnék, akkor is…
- Hé –szakítottam félbe gyorsan. – Ki se mond! Együtt fogunk elpatkolni, és egy koporsóban fogunk elférgesedni.
Elhomályosult tekintettel meredt maga elé.
- Mi a baj? –huppantam le mellé végül.
- Mindennek vége lesz egyszer…
-… és semmi sem tart örökké –fűztem össze.
- Hát nem érted? –fordult felém kétségbeesett arccal. –Mindennek annyi! Semmi sem lesz ezután!
- Nem igaz –pattantam fel. – Együtt leszünk míg világ a világ! Minket senki sem választhat el –kiáltottam, majd felrántottam, és megforgattam a tengelye körül. Elmosolyodott, majd felvette a ritmusomat.
Valamikor arra lettem figyelmes, hogy egy csomó ember vesz körül. Csupa ismeretlen szempár nézett keresztül rajtam, de ez kevéssé érdekelt. Belinda mellettem maradt, és éjfél előtt mindenkit kiterelt az udvarra. Ezután fellökdösött a teraszra. A tömeg minket bámult, mintha valamilyen beszédet várnának.
- Gyerünk Bébi –kiáltotta fel lentről valaki.
- Mi lesz már? –hördült fel másvalaki.
Felálltam a kocka alakú korlátra. Egyszerre csend lett.
- Mire vártok? –nevettem fel. – Az élet szívás!
Egyetértő mormogás hallatszódott, páran még tapsoltak is. Elvigyorodtam.
- Használjátok ki, amíg még lehet!
- Mindenki smárolja le a mellette lévőt –sivította váratlanul Belinda.
A fiúk ujjongani kezdtek, majd kissé elhalt a hangjuk, mikor rájöttek, hogy bandába verődve állnak. Bezzeg a lányokat ez nem zavarta. Belinda támolyogva fellépett mellém a korlátra.
- Mi lesz csajszi, a házigazda nem különcködhet…
- Ne szórakozz, nem foglak megcsókolni –ráztam meg határozottan a fejem, amitől szédülni kezdtem.
- Ez nem csók! –ellenkezett, majd előhúzta a megmaradt marihuánát. - Ugyan nyújtsd ki a nyelved szépen a nagyikádnak –gügyögte idiótán. Engedelmesen eleget tettem a kérésnek. A zacskó tartalmának a felét a nyelvemre, másik felét az ő nyelvére szórta. –Be ne csukd a szád –szidott le, majd a következő pillanatban a nyelve a számban volt. Megmerevedtem, és hagytam, hogy magához húzzon. A drog eközben felolvadt, és hirtelen nem tűnt annyira sürgősnek elszakadnunk.
- Szóval tényleg szeretsz? –suttogta a fülembe.
- Miért kérdezed már megint? –ingerkedtem.
- Szeretsz vagy nem? –makacskodott tovább.
- Persze, hogy szeretlek –válaszoltam, csakhogy abbahagyja.
- Akkor így lesz a legjobb! Mi ketten örökre együtt maradunk.
Rossz érzés fogott el, mikor megláttam a különös fényt a szemében. A következő másodpercben úgy éreztem, hogy a világ pördül egyet körülöttem. Hangos sikítások közepette minden elsötétült.
